Repülővel jöttünk át Phuketbe, a repülő egy Airbus A319 volt, ha jól emlékszek, és egy nagyon csinos stewardess volt a légikísérő. Le is fényképeztem a leányzót, remélem nem haragszik meg, ha teszek fel róla képet. De majd csak Szingapúrból, mert itt sajnos csak GPRS net van, ami meglehetősen lassúcska.
Phuketben a Sinthavee hotelben lakunk, még azóta is itt vagyunk. Egyébként hétfőn (2010 június 7-én) nappal repültünk át ide. Erről is van pár kép, de nem olyan sok, majd ezeket is igyekszem feltenni.
Kiutazáskor a reptéren a laptop árából visszakaptuk az áfát (29 SGD volt). Ez azért nem rossz, bár igaz, hogy a laptop 636 dollárra jött ki egy laptoptáskával együtt.
A határátlépésnél is volt persze nyűg, mert a thaiföldi vízumhoz kell fénykép, viszont a szingapúri reptéren a fénykép készítő automata nem működött, így a thaiföldi oldalon kellett képet készíttettni egy csinos csajjal, persze dupla áron az automatához képest. A vízumot gond nélkül megkaptuk mindketten, és a csomagok is hiánytalanul és sérülés nélkül megérkeztek.
Ezek után a thai oldalon egy információs pultnál taxit kellett rendelni, ami majd elvisz minket a szállodába. Persze nem muszáj előre taxit foglalni, de így lényegesen olcsóbb. Minket 500 baht-ért vittek el a szállásra, ez kb 3600 magyar forint, és az út nagyjából fél óráig tartott, úgy hogy a sofőr nem kímélte a gázpedált, szerintem ment kb 80-90-es átlag sebességgel. Szerintem ez nagyon olcsó, legalábbis szegeden sokkal rövidebb utak kerülnek pár ezer forintba.
Miután lepakoltunk a szállodába, elindultunk pénzt felvenni, és visszafele menet felbukkant egy szimpatikus motoros taxis (amiből egyébként megszámlálhatatlanul sok van), és elmentünk vele mindenfelé, például kurvákat nézni is :) Igénybe nem vettük őket, csak megnéztük a kínálatot :) Közben vettünk mindenféle kaját meg gyümölcsöt a városban, ahol jártunk, és kb 2 órával később mindent meg is kóstoltam, amit csak lehetett. A taxis meg örült, mint majom a tökének, mert 300 baht-ot adtunk neki. Lehet hogy egész nap összesen nem volt annyi bevétele szerencsétlennek.